Az aktuális FIFA-ranglista második és ötödik helyezettjének meccsével kezdődtek el a világbajnokság egyik legnehezebb kvartettjének tartott E csoport küzdelmei. A rangsor ugyan a közvélekedés szerint nem igazán tükrözi a valós erőviszonyokat, az előkelőbb helyre rangsorolt cseh válogatottat viszont sokan a torna titkos favoritjaként tartják számon, arra számítva, hogy Karel Brückner csapata képes lesz ugyanazt a formát hozni, mint a két évvel ezelőtti Európa-bajnokságon.
Márpedig a kezdőcsapat azóta alig változott valamit, így nem lehet gond az összeszokottságával sem, más kérdés, hogy a selejtezőkön egyáltalán nem brlillírozott a közép-európai együttes. A válogatottságot korábban lemondó Pavel Nedved visszacsábításával azonban a csehek ismét megtáltosodtak, és a Juventus aranylabdásának vezérletével már simán vették a norvégok elleni pótselejtezőt. Brücknernek mindennek ellenére akadtak gondjai, hiszen több kulcsembere is sérüléssel bajlódott a meccs előtt, közülük Milan Baros pályára lépésére nem is lehetett számítani, de Tomas Rosicky és a térdére érzékeny Nedved is kihagyott néhány edzést, a házi gólkirály Jan Koller pedig hosszú sérülése után még csak május vége óta végez teljes értékű edzésmunkát.
Az Egyesült Államok a 32 résztvevő közül elsőként jelölte ki vb-keretét, a kezdőcsapatot és a hadrendet illetően azonban már annál titokzatosabb Bruce Arena szövetségi kapitány, akinek válogatottjában a selejtezetők alatt is elég nagy volt a fluktuáció, ennek is volt betudhatő, hogy a sorozat alatt 13-an is betaláltak az ellenfelek kapujába. A felkészülésű mérkőzéseken meglehetősen kétarcú volt a csapat, amelynek feltett szándéka, hogy végre Európában is megmutassa erejét, az eddigi vén kontinensen rendezett világbajnokságokon ugyanis katasztrofális mérleggel bírnak a tengerentúliak.
Akárcsak az Anglia-Paraguay vagy a Portugália-Angola találkozókon ezúttal is az esélyesebb csapat korai góljával kezdődött a mérkőzés, Grygera egy labdaszerzés után végigszáguldott a jobb szélen, tökéletes beadása után pedig hiába volt két védő is Kolleren, a cseh óriás ellentmondást nem tűrően emelkedett és bólintott a keresztléc alá.
A találat utáni tíz percben többet birtokolták a labdát az ameriakaik, Nedvedék azonban nem sokáig engedték át a területet, és helyenként ügyes összjátékkal közelítették meg Keller kapuját. A következő nagy helyzetre a 28. percig kellett várni, amikor is Reyna 21 méterről a jobb oldali kapufát trafálta el.
Sajnálkozhattak az amerikaiak a kihagyott lehetőség miatt, mert bár mezőnyben ekkor még egyenrangú ellenfelek voltak, a cseh klasszisok egy-egy váratlan megoldása miatt a fehérmezések játékában inkább benne volt az újabb gól, amelyet végül az addig nem sok vizet zavaró Rosicky 22 méterről zúdított a kapu bal oldalába.
|
Rosicky a vébén is megmutatta, mit tud | Az USA játékosai ezzel szemben Reyna próbálkozásán kívül egyszer sem tudtak kapura lőni az első félidőben, így idővel eléggé tanácstalanná váltak, míg a csehek immár megnyugtató előnnyel, mégsem felhőtlen boldogságban mentek pihenni, a félidő hajrájában ugyanis Koller egy rossz lépés következtében combsérülést szenvedett, le kellett cserélni, fájdalmas tusája a hordágyon pedig nem sok jót ígért a világbajnokságon való további szereplését illetően.
A második félidőre Bruce Arena kettős cserével próbálta felrázni a csapatát, ez azonban nem igazán sikerült neki, helyzetei csak a Brückner-csapatnak voltak. Ujfalusi csúsztatása csak kevéssel tévesztette el a hosszú sarkot, Lokvenc tiszta helyzetből, ámbár gyatrán belsőzött, Poborsky estében lőtt a kapu mellé, Rosicky pedig majdnem lemásolta első félidei bombagólját, ám ezúttal a felső kapufát döngette meg.
Az ameriaknál egyedül Johnson próbálkozásai okoztak némi veszélyt, a kaput azonban neki sem sikerült eltalálnia. Ebben a játékrészben már mezőnyben is igencsak kicsúcsosodott a két csapat közötti tudáskülönbség, amely egy újabb szép akciógólban is megmutatkozott. Nedved indította Rosickyt, aki végigszáguldott az amerikai térfélen, és a kapus mellett elegánsan, jobb külsővel a hálóba pörgetett.
3-0-s cseh győzelem lett a vége, Poborskyéktól pedig a vb eddigi talán legmeggyőzőbb teljesítményét láthattuk.
[origo] |