Megvolt az első kisebb m,eglepetés Lenygyelország:Ecuádor 0:2
gólszerzök:Tenorio,Delgado
sárga: Smolarek (36.), illetve Hurtado (31.), Mendez (70.)
bíró: KAMIKAWA TOURU
Megszállták a lengyel szurkolók Gelsenkirchen városát, ez a Schalke stadionjában is éreztette hatását. A piros-fehérbe öltözött drukkerek nagy örömére Lengyelország kezdte jobban a világbajnokság második találkozóját, az első tíz perc közel hetven százalékos labdabirtoklást hozott, a meddő mezőnyfölényen kívül azonban mást nem sikerült kiharcolni.
A csapat Krzynówek pontrúgásaiban bízott, Smolarek jól zárkózott fel a támadásokhoz, a Hurtado vezényelte védelem azonban állta a sarat. A 24. percben gyökeresen megváltozott a játék képe, Ecuador ugyanis "talált" egy gyönyörű gólt, amelyhez a teljes lengyel csapat asszisztált, Delgado és Carlos Tenorio a jóval magasabb bekkeket ugrotta túl és fejelte le.
A dél-amerikai csapat ezzel át is vette a kezdeményezést, s ahogy a BBC tudósítója fogalmazott, megérdemelt vezetéssel mehetett pihenőre a tunya lengyel együttes ellen.
Pawel Janas hallathatta hangját a szünetben, mert aktívabb lengyel együttes tért vissza a második félidőre, ám a csatárok helyzetbe nem igazán tudtak kerülni a masszív védelem szorításában. Ez a fajta bekkelés persze nem ismeretlen, 1998-ban Paraguay mutatta be a defenzív labdarúgás magasiskoláját a franciaországi vébén. A különbség most annyi volt, hogy Ecuador gólt, sőt gólokat szerzett.
A 80. percben ugyanis Delgado gólpassz után góllal is jelentkezett. A lesre játszó védők közül Bak későn mozdult ki, Kaviedes így egyedül vihette a labdát Boruc kapusra, a cserecsatár önzetlenül középre gurított, s Delgadónak csak az üres kapuba kellett gurítania.
A hajrában előbb a csereként pályára lépő Jelen, majd az ugyancsak csere Brozek döngette meg a kapufát, a szerencsével hadilábon álló lengyelek azonban nemhogy egyenlíteni nem tudtak, még becsületgólra sem futotta erejükből. |