Az Oroszország elleni mérkőzéssel ellentétben most már nem csak helyzetekig, de gólokig is jutott a spanyol válogatott. Raúl-ék tegnap Egyiptom legjobbjai ellen léptek pályára Elchében, s végül 2-0 arányú győzelmet arattak. A Real Madrid és a spanyol válogatott csapatkapitánya hosszas kihagyás után volt ismét eredményes, mellette pedig még Reyes vette be szabadrúgásból a "fáraók" hálóját.
Az elchei Martínez Valero stadion csordultig megtelt, a 37 ezer néző az egész mérkőzésen parádés hangulatot varázsolt az arénába. A Real Madridból Iker Casillas, Sergio Ramos és Raúl kezdőként lépett pályára, míg Michel Salgado sérülése miatt kihagyta az összecsapást. A hazaiak támadólag léptek fel, s már a 6. percben David Villa előtt adódott egy kisebb helyzet, a gól azonban ekkor még elmaradt. A spanyol csapat előtt egyre több gólszerzési lehetőség adódott, a 10. percben például Pablo lehetőségénél kellett bravúrral hárítania El Hadarynak. A 15. minutumban aztán már az egyiptomi portás is tehetetlen volt, sőt szó mi szó, a hazaiak vezetőgólja némiképp az ő lelkén is száradt. Egy távoli lövést ugyanis El Hadary rossz helyre ütött ki, s a lesipuskás Raúl szinte az üres kapuba lőtt. A Real Madrid játékosa október után szerzett gólt ismételten, így talán valamelyest megkönnyebbülhetett.
A 18. percben El Saka egyenlíthetett volna, lövése viszont elkerülte Casillas kapuját. A félidő utolsó lehetősége a hazaiak előtt adódott, de David Villa nem tudta tovább növelni csapata előnyét, így a félidőben 1-0 volt az állás a spanyolok javára. A második játékrészben már több lehetőség adódott az egyiptomi csapat előtt, Iker Casillas azonban ezúttal is hibátlan teljesítményt nyújtott. Az 56. percben mindenesetre Reyes félig-meddig eldöntötte az összecsapást: egy tökéletes szabadrúgást követően tehetetlen volt El Hadary, ezzel az eredmény 2-0-ra módosult. A 65. percben Fernando Torres szerezhetett volna újabb gólt, ám El Hadary bravúrosan hárított. A vendégek ezután mindent egy lapra feltéve támadtak, s sokszor csakis Iker Casillasnak volt köszönhető az, hogy nem lett izgalmasabb az összecsapás.
A 78. és a 80. percben is egyaránt a csereként pályára lépő Ali előtt adódott gólszerzési lehetőség, Iker Casillas azonban mindkétszer hárított. A hátralévő percekben a spanyol csapat újabb gólt már nem tudott szerezni, jóllehet a 88. percben előbb Reyes, majd a 91. minutumban Luis García sem járt messze ettől. A végeredmény 2-0, a spanyol válogatott magabiztos győzelmet aratott az idei Afrika-kupa győztese ellen, ezzel pedig némi megnyugvást adott azoknak, akik aggodalmaskodtak a góltalanság miatt.
Spanyolország: Casillas; Sergio Ramos, Pablo (Juanito 85), Puyol, Antonio López; Albelda (Xabi Alonso 45), Senna (Xavi 45), Cesc (Iniesta 68), Raúl (Luis García 60); Torres és Villa (Reyes 45). Egyiptom: El Hadari; Wandab (Mosalam 75), El Saka (Ali 70), Abdrabu, Nabi; Shawki, Bakarat (Fathi 61), Nahas, Ahmed Hassan; Gomaa és Terika (Hamza 83).
A találkozó játékvezetője az olasz Stéfano Farina volt, sárgalapot Senna (35), Albelda (41) és El Saka (50) kapott. A Martínez Valero stadionban 37 ezer néző (teltház) tekintette meg az összecsapást. |